Kövess minket

Hiphop

Bloose Broavaz bandalemez készül a kiadó huszadik szülinapjára

Plusz elérhetővé tettek egy öt éve fiókban lapuló befejezetlen klipet is.

Megosztva

Forrás:

Eddig sem volt éppen eseménytelen az idén huszadik születésnapját ünneplő győri Bloose Broavaz kiadó éve, elég csak a Bloose Dosszié könyvre, meg a Bloose Broavaz Riportfilmre gondolnunk. Ezen kiadványok mellett az igazi nagy durranás mégis egy készülő BB bandalemez lehet, amiről a label Facebook oldalán olvashattunk pár biztató sort.

Túl sok mindent ugyan nem árultak el a srácok, de az biztosnak tűnik, hogy a kiadóhoz köthető összes tag szerepel majd a motyón, függetlenül attól, hogy ki mennyire volt aktív az utóbbi időben. Így a jól bejáratott nevek mellett jó eséllyel újra hallhatunk majd Jiffo, Cof, SOG vagy akár TM verzé(ke)t is. A bejelentésen kívül a poszt tartalmaz még egy videóklip kezdeményt is, ami a BB15 lemezen található, Banda Bloose című posse trekkhez forgott 2013-ban, csak idő hiányában nem tudták befejezni. Pedig igencsak faszányos az anyag, szerény véleményem szerint az egyik legjobb BB klip lehetett volna, ha sikerül a végére érni. Még így nyersen is simán fogyasztható, persze csúcsminőséget azért senki se várjon.

[vembed youtube=”Jxv3VNtWdoA” ]A Banda Bloose klip már csak a koncepció miatt is pont beleillik a képbe, legalább láthatjuk, mi várható a most készülő cumótól.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés