Kövess minket

Hiphop

Új 2Pac posztumusz album készül és Cardi B is felkerül rá

Megosztva

Új 2Pac posztumusz albumot kaphatnak a rajongók, amelyet Katt Williams állít össze, és amelyen Cardi B is közreműködik majd. A humorista, akinek nemrég egy interjúja igen virálisra sikeredett, miután szétszedte benne kollégáit, Suge Knight Collect Call podcastjének legújabb, keddi epizódjában szerepelt, amelyben a bebörtönzött ex-mogullal egy készülő ‘Pac-projektről beszélt.

Knight így nyilatkozott: „Nagyon izgatottá tettél ezzel a készülő Pac cuccal. Nagyon különböző emberek lesznek rajta, nem akarom elárulni kik, de ez hihetetlen.”

Williams ezután elmondta, hogy nyolc vendég lesz az albumon, és megígérte, hogy „csak a legjobbak legjobbjai”-ról van szó. A Death Row Records társalapítója később azt mondta: „Hallottam, hogy Cardi B is rajta lesz a projekten, igaz ez?„. A komikus így válaszolt: „Abszolút.” Knight ezután hozzátette: „Mindig azt mondogattam, hogy ő 2Pac női változata„.

Suge később lehordta a Loyal to the Game című, 2004-es posztumusz albumot, amelynek Eminem volt a producere, állítása szerint az volt az egyetlen olyan 2Pac-projekt, amely „megbukott”.

Bár a rapper 1996-os meggyilkolása óta rengeteg posztumusz albuma jelent meg, egyre többször hallani, hogy újabb anyag készül, de hiába nyilatkozta le ezt több fél is, producerektől kezdve rappereken át, egészen Shakur örököséig, egyelőre nem került ki friss lemez.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés