Keresés

330-an alkoholmérgezéssel léptek át az új évbe

MTI- 2017.01.01. 15:37
1858
A mentők országszerte csaknem háromezer riasztást kaptak szilveszter éjjelén, a legtöbb az alkoholfogyasztással függött össze - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap reggel. Csak a fővárosban több mint negyvenen kerültek kórházba alkoholmérgezés miatt.
Győrfi Pál közölte: 330 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, akik közül 52 kiskorú volt. Hozzátette: 17 esetről érkezett bejelentés pirotechnikai eszköz okozta sérülés miatt. Emellett voltak közlekedési balesetek, de verekedések, szurkálások sérültjeihez is riasztották a mentőket.

GIPHY Originals drunk drinking rose wine

Az M1 aktuális csatorna tudósítója a Magyar Honvédség Egészségügyi Központból bejelentkezve elmondta: a honvédkórház sürgősségi osztályára tizenhét beteget vettek fel, de már valamennyien jobban vannak. Zacher Gábor osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint az alkoholmérgezéssel felvettek mintegy negyven százaléka fiatalkorú volt.

A másik fővárosi toxikológiára, a Péterfy Sándor utcai kórházba reggel 8 óráig 27 beteget vettek fel. Egy ember intenzív osztályra került - számolt be az M1 tudósítója.

Hozzászólások