Kövess minket

Rock

Balhé az Ismerős Arcok koncertje előtt

A zenekar vak tagját is megtámadták.

Megosztva


A nemzeti rockot játszó együttes éppen Tatabányán koncertezett, amikor megtörtént a baj. A támadók állítólag azért bántalmazták a zenekar tagjait, mert kokárdát viseltek.

Még csak ki sem pakolták a dobokat és gitárokat az autóból, amikor három ember inzultálni kezdte őket. A két technikust és a zenekar vak szaxofonosát, Tánczos István támadták meg még a koncert előtt. Állítólag annyi volt a „bűnük”, hogy így, március 15-e közeledtével kokárdát mertek viselni. Sajnos a vak fiatalember nem tudott védekezni, a két technikus pedig kénytelen volt állni az ütéseket a berendezések védelme érdekében.

[vembed youtube=”KmUMvShEq-E” ]
Az együttes Facebook oldalán közölte, hogy a bántalmazók azonnal elhagyták a helyszínt, miután megtörtént az incidens, de szerencsére az egész támadásról hangfelvétel készült. A férfiak részegek voltak, de ez nem mentség a tettükre. A kisalföld.hu információi szerint már elkapták a gyanúsítottakat, akiket azonnal őrizetbe is vettek és csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomozást is indítottak ellenük. Hihetetlen, hogy ez 2016-ban Magyarországon megtörténhet.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés