Kövess minket

Aztaa

Bevásárlóközpont épül Óbudán

A Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél.

Megosztva

Forrás: Michael Galinsky

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.

A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel, javuló gazdasági mutatók miatt most látják idejét a befektetésnek.

Az üzletközpont még 2013-ban felmentést kapott a plázastop alól, más engedélyekkel együtt ezt is frissíteni kell. A tervek szerint az idei engedélyeztetések után 2019-ben megkezdődhet az építkezés, amit 2021-ben fejeznek be.
A bevásárlóközpontban három szinten kapnak majd helyet az üzletek, éttermek, kialakítanak 1800 parkolóhelyet, lesz 4D technológiával működő mozi és tetőkert is – ismertette Christoph Augustin.

A magyarországi leányvállalat 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet Magyarországon, Budapesten, Pécsen, Győrben és Szegeden az Árkádokat, valamint Debrecenben a Fórumot.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés