Kövess minket

Aztaa

Elfogták a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből megszökött fegyveres rabot

A rendőrök rá is lőttek.

Megosztva

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Elfogták azt a férfit, aki pénteken megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből, miután megszerezte egy őr fegyverét – közölte a rendőrség péntek délután a honlapján. A szökött rabra elfogása előtt a rendőrök többször rálőttek, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A lövöldözésről az Index egyik olvasója videót is készített.

A Fővárosi Törvényszék V. kerületi, Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, majd elvette a fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett.

A férfi az V. kerületi Stollár Béla utca és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel arra kényszerítette, hogy segítse őt a menekülésben.

A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a főváros rendőri zárását, és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a XIV. kerületi Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, és látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez. Hozzátették: a főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a XV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél. Az elítélt kiugrott a Nissanból, és megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök.

A rendőrök felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök többször rálőttek, majd elfogták. A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága korábban azt közölte: az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor kezdett dulakodni a büntetés-végrehajtási őrrel. A férfit erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés