Kövess minket

Események

Fesztiválok, melyeket érdemes felírni a bakancslistára

Jön a szezon, válogassunk.

Megosztva

Forrás:

Ahogy a klubok sorra zárják be a kapuikat Európában, és ahogy a fiatalok lassan rájönnek, hogy otthon is ugyanolyan jól el tudnak lenni, mint egy bárpult mellett vizezett sört kérve, a fesztiválok valamiért továbbra is tartják magukat. Elég csak Magyarországra gondolni, ahol egy alapvetően telített piacon is feltűnnek évről évre az új próbálkozók, sokszor ráadásul sikerrel. Nem mintha bármi baj lenne ezzel. Nyáron mi mást is akarhatna az ember csinálni, mint egy csomó másik emberrel összepréselve tüdőjébe szívni a felverődő port, miután túljutott a sártengeren. Cinizmust félretéve, a fesztiválok jó mókák, laza hippülgetés, szerencsés esetben jó zenére, egy két potya sátorszexszel kiegészítve. Lássuk tehát melyek azok, melyekre akár külföldre is megéri kiruccani.

Sziget fesztivál – kezdjük az egyértelművel. Tízezrek buliznak évről évre együtt az Óbudai-szigeten, a legkülönfélébb stílusú zenékre, a világ minden részéről. A bulizás mellett, rengeteg mellékprogramot kínál a feszt, kulturális, társadalmi, sőt még szociális témák is felmerülnek a különböző sátrakban.

Forrás:

Exit – A szerbiai exit legnagyobb zenei fesztivál Délkelet-Európában. 2001 óta az európai fesztiválszezon egyik legütősebb bulija az újvidéki (Novi Sad) Péterváradi erődben (Petrovaradin Fortress) kap helyet. Itt mi érezhetjük magunkat külföldinek, igaz az árak bőven növekedtek az indulás óta.

Forrás:

Koninginnedag – Amszterdam utcái megtelnek narancssárgába öltözött emberekkel és díszítésekkel az ország nemzeti ünnepén, melyen közel egymillióan vesznek általában részt. A vége természetesen italozás és egyéb ereszd el a hajam.

Forrás:

La Tomatina – A világ legnagyobb kajacsatáját a spanyolországi Buñol-ban tartják. Közel 30 ezer dobálja egymást paradicsommal. Messziről brutális vérfürdőnek tűnik.

Forrás:

Distortion – A koppenhágai fesztiválon gigászi utcai partik mennek napközben, és keményen verető bulik este,melyekhez még a kikötőket is felhasználják.

Forrás:

Fuji Rock Fesztivál – Hét főszínpadával ez Japán legnagyobb fesztiválja. A nagy nevek mellett, a kilátásért is érdemes egyszer lecsekkolni a Niigata prefektúrában lévő Naeba sípályán elhelyezkedő fesztet.

Forrás:

Riói karnevál – Brazília, és egyben a világ legnagyobb karneválja, gyönyörű kosztümökkel, táncosokkal és gigászi utcai partikkal. 

Forrás:

Holi – A tavaszköszöntő indai fesztivál során az egybegyűltek színes festékbombákkal dobálják egymást, ezért hivatkoznak rá a színek fesztiváljaként.

Forrás:

Boryeong sárfesztivál – Ha már több feszten amúgy is sártenger van egy kiadós esős hétvége után, miért ne nyomhatnánk fullba az élményt a dél-koreai sárfesztiválon, ahol mint ahogy a nevéből is kikövetkeztethető, folyamatos a dagonya. Mindezt 10 napon át.

Forrás:

Burning Man – Gazdag yuppiek fesztje, de a nevadai sivatagban összegyűlt Mad Max utánzatokat egyszer érdemes élőben is látni.

Forrás:

Oktoberfeszt – SÖR, SÖR SÖR! 

Forrás:

Coachella – A Coachella több mint a hippinek öltözött lányok és indián fejdíszek felvonulása, de azért nagyrészt csak az.

Forrás:

Dekmantel – Az egyetlen fesztivál a listán, mely a fellépők miatt került ide. Ha szeretnéd tudni, épp mi a menő, de lusta vagy napokig listázni az előadókat az internetről, akkor irány a Dekmantel.

Forrás:

Songkran – Thaiföld hagyományos újévi bulija. Gyakorlatilag a világ legnagyobb vizes csatája, ahol több ezer ember locsolja egymást, vízipisztolyokkal, slagokkal, és vízzel teli vödrökkel.

Forrás:

Festival International de Jazz de Montreal – A világ legnagyobb jazzfesztiválja, 2 millió vendéggel a 10-11 nap alatt. Ha szereted a jazzt, itt a helyed.

Forrás:

Szent Patrik napja Dublinban – Igaz, hogy máshol is megünneplik, de mégiscsak itt az autentikus. Parádé, Guinness és ír folkzene mindenhol.

Forrás:

Glastonbury – Anglia és a világ egyik legismertebb fesztje. A jegyek általában percek alatt elfogynak, szóval nem egyszerű a bejutás, de egyszer érdemes megnézni.

Forrás:

Albuquerque International Balloon Fiesta – A látványos rendezény alkalmával több száz hőlégballon ereszkedik fel a levegőbe, kilenc napon keresztül.

Forrás:

Tomorrowland  – Közel 100 DJ, 180 ezer ember és lélegzetelállító látvány. A különleges színpadokon túl, pirotechnika, no meg az elektronikus zenei stílusok legismertebb előadói jellemzik ezt a belga fesztivált, melyet most már más országokban is megrendeznek.

Forrás:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés