Kövess minket

Aztaa

Pizza imádatáról írt esszével jutott be a Yale egyetemre egy amerikai lány

Végre valaki a fontos dolgokkal törődik!

Megosztva

Forrás:

Iszonyat unalmas jelentkezéseket olvashatnak az USA egyik legnevesebb egyetemén, ugyanis nemrég egy a pizzarendelés szeretetéről írt esszével jutott be a Yale egyetemre egy Tennessee-ben élő tini. Igen, az egyetem, mely a Harvard mellett az egyik legismertebb magánegyetem a világon ugyanannyira nagyra tartja az olasz szeleteket, mint bármelyikünk.

[twitter]https://twitter.com/justcarolina22/status/861989092623601664[/twitter]
A szóban forgó jelentkező, Carolina Williams feladata az volt, hogy 200 szóban meséljen valamiről, amit szeret csinálni, ő pedig az egyetlen őszinte választ adta: imád pizzát rendelni. Carolina kifejtette, hogy gyermeki örömet okoz neki a meleg doboz átvétele az ajtónál, miközben a rendelés maga a felnőtté válás függetlenségére emlékezteti.

A Yale-ről jött válaszlevél szerint hangosan nevettek az esszéjén, és utána még egy pizzát is berendeltek, annyira megéheztek az olvasása közben. A lánynak persze a jelentkezéshez szükséges többi követelményt is sikerült kipipálnia, hisz kitűnő tanuló, és rendszeresen vállal önkéntes munkát. De még ezekkel együtt is szép teljesítmény a felvételije, hisz a jelentkezők 93,1%-át elutasítják. Carolina mindenesetre végül az alabamai Auburn egyetemet választotta a továbbtanulására, állítása szerint azért, mert az közelebb van az otthonához.

Forrás:

(Huffpost)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés