Kövess minket

Aztaa

Sztrájkot hirdettek a New York-i sztriptíztáncosnők, mert a pultosok miatt egyre kevesebbet keresnek

Bajban az ősrégi szakma.

Megosztva

Forrás:

Dühösek a New York-i sztriptíztáncosnők, mert úgy érzik elveszik a munkájukat – írja a The Washington Post. A táncosok már sztrájkra is összeálltak, mivel a klubtulajok felismerték, hogy nem csak velük, de a pultosokkal is be lehet csalogatni a vendégeket. Az eddigi sima felszolgálók helyett ugyanis elkezdtek Instagram szépségeket alkalmazni, akik szexi ruhákban szolgálják fel a pezsgőt, így begyűjtve a busás borravalót, ami ezáltal nem a táncosokhoz kerül. 

A rúdbűvölők az újságnak azt is elmondták, hogy a startendereknek (azaz sztár bartender) hívott lányok néha még a színpadra dobált pénzükből is lopnak. A Broadly-nak a sztrájkhoz csatlakozó egyik táncos azt mondta, hogy nem a kiszolgálókkal van a bajuk, hanem azzal, hogy a vendégek sokszor nem látják köztük a különbséget, és így a profit is megoszlik, szerinte szigorúbb szabályok kellenének a helyekre, mivel így kb. a korábbi fizetésük felét viszik csak haza. Alább a példa egy startenderre, aki akár egy visszafogottabban öltözött táncos is lehetne.

[instagram]Ba3KW-8F24M[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés