Kövess minket

Hiphop

Törvénybe foglalnák Kaliforniában, hogy ne használhassák rapperek ellen a dalszövegeiket a bíróságon

Megosztva

A kaliforniai szenátus és a kaliforniai közgyűlés egyhangúlag szavazta meg hétfőn azt a törvénytervezetet, mely megtiltaná a rap szövegek különböző jogi perekben való felhasználását – írja a Billboard.

Ha a törvényt aláírja Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom, akkor mostantól az ügyészek nem használhatnák fel rapperek ellen a dalszövegeiket, kivéve, ha be tudják bizonyítani, hogy azok közvetlenül kapcsolódnak az ügyhöz és relevánsak az ügy szempontjából. A törvény azt is bevezetné, hogy ha mégis felhasználják egy rapper ellen a dalszövegeit, akkor egy a hiphop stílust ismerő szakértőt is be kell vonni a tárgyalásba, és ezzel kapcsolatos hivatalos kutatásokat is idézni kell. Magyarán az ügyészek nem mutogathatnának kedvükre agresszív dalszögekre, mint „bizonyíték”.

A törvény írója, Reggie Jones-Sawyer szerint a rappereknek a mai jogi környezetben körülbelül úgy kell leülniük dalszöveget írniuk, hogy közben az jár a fejükben, ezt később felhasználhatják ellenük a bíróságon. Sawyer szerint nem lehet a művészi szabadságot ilyenformán korlátozni.

Korábban New York államban is elfogadtak egy hasonló törvényt idén. A tervezet pont akkor érkezik, mikor egy jelenleg is folyamatban lévő ügyben, Young Thug és Gunna ellen is felhasználják a bíróságon a saját dalszövegeiket, de például 6ix9ine-nal is megtörtént ugyanez.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés