Keresés
-18O
Győr
2019.05.25., szombat (Orbán)

Nagy sikert aratott az első győri Gofri Nap

Erdélyi József Attila- 2016.03.08. 19:47
479
Felülmúlta a várakozásokat az esemény.


Tömegek gyűltek össze szombaton (03.05.) A KUTYA MEG A MACSKA kávézónál, ugyanis elsőként a városban,a tulajdonosok gofri napot szerveztek. A győriek életében úgy látszik, nagy lyuk tátong az édesség iránt, hiszen már az esemény kezdetén megrohamozták a kávézót a vendégek, és egészen zárásig tették próbára a kétfős személyzet teherbírását.


„Az esemény abszolút felülmúlta a várakozásainkat, hiába jelezték olyan sokan Facebookon, hogy érdekli őket, nem mertük elhinni, hogy személyesen is ennyien eljönnek.” – fogalmazott Szentiványi Zsófia, a kávézó egyik megálmodója. A KUTYA MEG A MACSKA egyébként egy családi vállalkozás, amelyet Zsófi férjével, Szemes Szilárddal indított útjára nem is oly rég.

Mivel a hely apropója az, hogy a kiskedvencek is bátran élvezhetik a hely hangulatát, ezért nagyon sok gazdinak nem volt szíve otthon hagyni szeretett állatkáját és együtt érkeztek az eseményre.


Kicsik és nagyok is falatoztak az asztaloknál, sőt volt olyan is, aki a hely előtt fogyasztotta el a saját maga által kiválasztott alapanyagokból készült gofriját.

Családok, baráti társaságok és párok is ellátogattak a gofri napra, sőt volt olyan időszak, hogy kígyózott a sor a kávézó előtt. Mivel a hely alapterületét nem hektárban kell számolni és a kiszolgálásnak is szüksége volt néhány lélegzetvételnyi szünetre, voltak, akiknek nem épp pár percbébe került, hogy megkapja a finomságot.


„A visszajelzések többsége nagyon pozitív, persze vannak néhányan, akik nehezményezték a sorban állást, amit sajnálunk, de el kell fogadnunk, hogy 100%-ig mindenkinek nem lehet megfelelni, és persze sokan olyanok is jöttek, akik nem ismertek minket előtte, nem tudták, hogy mi egy kétfős csapat vagyunk, és nem a fast food a specialitásunk :)
” – magyarázták a tulajdonosok.


Mivel a Gofri Nap ekkora sikert aratott, a jövőben a szervezők a tapasztalatok fényében, mindenképp szeretnének ismétlést: „Szeretnénk máskor is megszervezni, rengeteg ötletünk van arra, hogy lehetne a következő még jobb! ”.

Azért, hogy számokban is kifejezzük az esemény népszerűségét, körülbelül fél ezer látogatója volt a belvárosi kávézónak ezen a napon…

Hozzászólások