Keresés
2O
Győr
2018.11.15., csütörtök (Albert, Lipót)
  • Főoldal
  • Gasztro
  • Szabó Kevin: Nem tudnám magam más szakmában elképzelni!

Szabó Kevin: Nem tudnám magam más szakmában elképzelni!

Offmedia- 2017.01.31. 11:05
1918
A magyar gasztronómia sikerétől volt hangos a hazai média nem is olyan régen, hiszen a 30. lyoni Bocuse d’Or világbajnokságon a Széll Tamás vezette csapat épphogy csak lecsúszott a dobogóról. A negyedik helyen végző csapat így sem lehet elkeseredve, hiszen a legjobb húsos tálnak járó díjat ítélték oda a mieinknek, sőt, magyar gárda még sosem végzett az első öt helyezett között.

Habár Széll Tamás neve már mindenki fülében ismerősen cseng, meg kell jegyezni, hogy a Bocuse d’Or közel sem egyéni verseny, hiszen a séf keze alatt dolgozik egy másik személy is, aki a munka oroszlánrészét végzi. Ő a commis, aki a háttérben meghúzva magát sürög-forog a konyhában és közben versenyt fut az idővel. A magyar gárdában ez a szerep a 21 éves Szabó Kevinnek jutott, akivel szerkesztőségünkben beszélgettünk egy kicsit a szakmáról, magánéletéről és persze a kezdetekről…

Szabó Kevin
Forrás:OFF Média

Szabó Kevin Győrben született és már általános iskolában elköteleződött a főzés mellett. Első fogása egy csilis-mézes oldalas volt, amire édesapja is felkapta a fejét, így a későbbiekben támogatta a pályán. Persze, gyerekfejjel nem csak az ízek voltak rá hatással, hanem az étteremtulajdonosok menő verdái is, amiket a jövőben ő is szeretett volna magáénak tudni. A tehetség adott volt, a kitartás és munka pedig meghozta gyümölcsét.

Vomberg Frigyes coach, Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, Szabó Kevin commis és Széll Tamás séf (b-j).
Forrás:MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ha jól tudom, egy napja értél csak haza. Kipihented magad?


Nem mondhatni, mivel egy ilyen verseny rengeteg energiát kivesz az emberből, így kell egy-két nap, amíg teljesen feltöltődöm. A hosszas koncentráció és a stressz… tudod, azért az megteszi a hatását, arról nem beszélve, hogy az utazásban is el lehet fáradni.

Mi a legfontosabb egy ilyen verseny közben?

Talán a legfontosabb – persze a megszerzett tudás mellett -, hogy ki tudd zárni a külvilágot és csak a munkádra koncentrálj. A Bocuse d’Or-on rengeteg néző és szurkoló volt, akik közben csinálták a hangulatot is. Egy pillanatra sem szabad elmélázni…

Tényleg, a szakács versenyeken vannak szurkolók, akik mondjuk nem családtagok?

Vannak igen! Le a kalappal előttük, hiszen ezen a versenyen a magyar csapatnak volt a legnagyobb szurkolótábora, akik saját zsebből fizették a kiutazást és a szállást. Dobosok, trombitások is voltak, akik gondoskodtak a jó hangulatról. Nagyon összetartóak voltak, minden tiszteletem az övék!


Biztosan tudod Te is, hogy rengeteg dolgoznak a szakmában képesítés nélkül. Talán, a vendéglátás az, ahol a tudás felül tudja írni a „papírt”. Mennyire fontos szerinted, hogy egy vendéglátásban dolgozó végzettséggel rendelkezzen?

Valóban nagyon sok olyan pincér és szakács van, aki nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel. Ez nem is feltétlenül baj, hiszen a tapasztalat és a tudás a vendéglátásban egy cseppet felül emelkedik a „papíron” és anélkül is lehet bizonyítani. Nyilván, ha az ember többet akar, mint egy kis étterem alkalmazottja lenni és rangos versenyeken is részt akar venni, ott már fontos, hogy rendelkezzen képesítéssel. Egyébként, ezt kérik is a versenyeken…

View this post on Instagram

Hungary !#bocusedor

A post shared by Bocuse d'Or (@bocusedor) on


Őszintén szólva, nem igazán vagyok otthon a szakmai dolgokban, sőt, az európai döntő előtt nem is hallottam commis-okról. Milyen szerepet tölt be a konyhába egy commis?

A commis végzi a munka ötven százalékát a konyhán belül. A Bocuse d’Or csapatban négyen vannak összesen, akik közül ketten dolgoznak a boxon belül. A versenyző (candidate) Széll Tamás volt, akinek a segédje a commis, aki egy zöldfülű, kezdő szakács. A versenyben előírás, hogy a commis nem töltheti be a 22. életévét. A harmadik tag pedig az ún. coach (edző, tréner), aki a boxon kívül kommunikál velünk. A csapat negyedik tagja egy francia lány volt, aki az én kezem alá dolgozott be, ő végezte a mosogatást pucolást és a kisebb dolgokat.

Forrás:OFF Média

Szeretnéd itthon folytatni a karriered?


Egyelőre szeretnék itthon maradni, de nem vagyok elzárkózva a külföldi munkától sem. Még mindig szükségem van tapasztalatokra, amiket talán jobb, ha itthon szerzek meg. Később természetesen kamatoztatni szeretném a tudásomat külföldön.

Hozzászólások