Keresés
25O
Győr
2017.06.23., péntek (Zoltán)

Durván drágulhatnak a tejtermékek a következő hónapokban

Erdélyi József Attila- 2016.10.19. 10:41
196
Legalább 10 százalékot drágulhat a tej és a tejtermékek a következő hónapokban - közölte a HVG.

Az utóbbi időben gyakorlatilag minden lánc megemelte a tejtermékek átvételi árát, ugyanis a nemzetközi piacokon olyan áremelés volt, hogy a termelők ott literenként akár 30-35 forinttal is drágábban adhatták volna a el a tejet, ahhoz képest, mintha a magyar vásárlókkal üzleteltek volna.


Vermeer tejet öntő lánya is megérzi majd a drágulást.
Forrás:Irodalmirádió

A rohamos drágulás még nem látszik a boltokban, hiszen az olcsó tejjel a boltok rengeteg vevőt tudnak becsábítani az üzletekbe. Az akciózást addig húzzák, amíg csak lehet. Az viszont már valószínű, hogy ez már nem tart túl sokáig...

"Az UHT, az ESL tej, a vaj és a sajtok esetében mindenképpen további áremelésekre lesz szükség, és arra számítunk, hogy ez végső soron valamennyire a polcokon is meg fog mutatkozni”mondta a vg.hu-nak Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke.

A sertéshús már beleesett abba a gödörbe, ahova most a tejtermékek készülnek bezuhanni, ugyanis az év elején bevezetett 22 százalékos áfacsökkenés előnyei egészen egyszerűen eltűntek. A sertéshús ma 5 %-os áfával ugyanannyiba kerül, mint tavaly év végén + 22 %-os teherrel.

(Via)

Hozzászólások