Keresés
7O
Győr
2018.12.10., hétfő (Judit)

A DK bojkottja nem fogja érinteni az önkormányzatok munkáját

Erdélyi József Attila- 2016.10.11. 16:35
471
Mint korábban arról beszámoltunk, a DK elnöksége egy gyűlés keretében döntött úgy a hétvégén, hogy nem vesznek részt a parlament munkájában, kivonulnak az országházból. A bojkott, azonban csak az országgyűlési képviselőket érinti, az önkormányzati képviselők nem készülnek hasonló akcióval, tudtuk meg Glázer Tímeától, a DK győri önkormányzati képviselőjétől.


Gyurcsány Ferenc hétfőn tartott sajtótájékoztatót a bojkottról, ahol elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció nem vesz részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket és egyúttal tudomásul veszik, hogy elveszítik teljes képviselői tiszteletdíjukat.

A szankciók ellenére sem hajlandó a DK a parlamentben maradni

A DK azzal is tisztában van, hogy a távolmaradásokért pénzbüntetést is kiszabhat Dr. Kövér László, a házelnök. Ebben biztosan nem lesznek szűkmarkúak majd a négy országgyűlési képviselővel: Gyurcsány Ferenccel, Vadai Ágnessel, Varjú Lászlóval és Oláh Lajossal sem. Ugyanakkor az alaptörvény azt is kimondja, hogy ha egy éven keresztül nem vesz részt egy képviselő az Országgyűlés munkájában, akkor mandátuma megszűnik. A DK ezt azzal próbálja meg orvosolni, hogy évente egyszer, egy „jelentéktelenebb” szavazáson megjelenik és leadja a voksát, ezzel is biztosítva hűlt helyét a parlamentben.

A hétfői sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Demokratikus Koalíció nem akar a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemeivé válni. A bojkott azonban egy kicsit összetettebb dolog, mint ahogy azt elsőre hinnénk. Azzal, hogy a DK távol marad a parlamentből, az ellenzéki vonalból is átenged az MSZP-nek. Ugyanakkor, a DK döntésével szinte egy időben az MSZP is töprengett hasonló akción, de később belátták, hogy ez akár végzetes is lehet, ugyanis, ha ők is vállalják a bojkottot, akkor teljes mértékben átengednék az ellenzéki terepet a Jobbiknak. Ezt pedig nem szeretnék…

Párton belüli vita a bojkottról?

Arról, hogy milyen most a hangulat a Demokratikus Koalíción belül, nem sokat hallani. Az Index hétfői cikke szerint: „nagy vita után döntöttek a teljes bojkottról.” Ha hihetünk az írásnak, akkor valószínűleg az akció megosztó volt a DK-n belül is. Erről Glázer Tímeát, a DK győri önkormányzati képviselőjét kérdeztük, aki elmondta: „Az országos vezetőség döntését általában elfogadjuk, nem hinném, hogy párton belül ebből bármilyen vita is lenne. A helyi szervezetek támogatni fogják a jövőben is az országgyűlési képviselőket!” – mondta az önkormányzati képviselő.

Azzal, hogy a DK - ha nem is nagy részben -, de jelen volt a parlamentben, az a választó polgároknak köszönhető, akik szavazatukkal járultak hozzá, hogy a Koalíció részt vegyen az országgyűléseken. Ezen a ponton támadta a Fidesz a pártot, mégpedig azzal, hogy a DK cserbenhagyta választóit.

„Ha kétharmados döntésekről van szó, akkor a DK mindig ott lesz a parlamentben és nem fogja támogatni a kormánynak azokat a döntéseit, amellyel a párt nem ért egyet. A választópolgárokkal ugyanúgy fogjuk tartani a kapcsolatot…!” – reagált Glázer Tímea.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon a bojkott tovább terjedhet-e a parlamenten túl, és hasonló akciókat az egyes önkormányzati képviselők is véghezvigyenek.

A bojkott csak a parlamentre érvényes

„Az önkormányzatokban ettől jelentősen eltér a helyzet, mások a helyi közösségek. Van, ahol a DK ténylegesen kontrollt jelent, van, hogy az ellenzék többségét biztosítja, és van, hogy a DK adja a polgármestert. Én jómagam is a győri önkormányzatban tudom a leghatékonyabban képviselni az embereket, és pontosan ugyanabból a meggyőződésből nem vonulok ki az önkormányzatból, mint amiért a DK országgyűlési képviselői kivonultak a parlamentből!”

„Én itt vagyok és leszek, mert csak így tudjuk ellenőrizni és féken tartani a várost sújtó intézkedéseket!” – tette hozzá a képviselő asszony.

Helyi szinten is megfigyelhető-e az ellenzék háttérbe szorítása?

„Mindenképp szeretné a DK felhívni a figyelmet arra, hogy a demokratikus ellenzéket teljes mértékben elnyomják a parlamentben. Ami az ellenzéktől való, azt eleve nem tárgyalják, nem viszik tovább, félre van téve! Ennek tükrében szeretnénk azt megmutatni, hogy az országnak demokratikusan kellene működnie, ahol a kisebbségben maradt szavazók jogát képviseli az ellenzék!” – foglalta össze Glázer Tímea.

A fentieket figyelembe véve megkérdeztük azt is a képviselő asszonytól, hogy önkormányzati szinten is megfigyelhető-e az, hogy az ellenzék képviselőinek javaslatai háttérbe vannak szorítva?

„Az ellenzék elmondhatja a véleményét egyszer a bizottságban, egyszer pedig a közgyűlésen. Mivel többségben vannak a Fideszes képviselők, így az Ő szavazatuk érvényesül. Természetesen vannak olyan alapvető emberi kérdések, amelyekben néha sikerül a pártfegyelmet felül bírálni!"


Hozzászólások