Keresés

Az autó kapta a legnagyobb pofont a bunyóban

Offmedia- 2016.04.05. 09:39
99
Egy 27 éves férfi előbb a barátnőjével, majd egy szórakozóhely vendégeivel balhézott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletére érkezett bejelentés 2016. április 5-én 0 óra 10 perckor az egyik győri szórakozóhelyről, hogy többen összeverekedtek.

A rendőrök a helyszínen igazoltatták Cs. N. 27 éves káptalanfai lakost és egy testvérpárt B. G. 24 éves győrszemerei és B. A. 27 éves kajárpéci személyeket. A nyomozók megállapították, hogy Cs. N. a szórakozóhelyen veszekedett a barátnőjével, majd az ott szórakozó vendégekkel is összeszólalkozott, mire a tulajdonos megkérte, hogy távozzon az épületből.

A 27 éves férfi az utcán is folytatta a civakodást egy odaérkező testvérpárral, ami később verekedésbe torkollott. A dulakodás közben a szórakozóhely tulajdonosának a közelben parkoló gépjárműve is megsérült.



A járőrök a garázda személyeket a helyszínen elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellenük garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

forrás: police.hu

Hozzászólások