Keresés
0O
Győr
2017.12.16., szombat (Etelka, Aletta)

Az I. világháború és a háborús mindennapok valóságai

Offmedia- 2017.10.11. 12:07
3412
A Magyar Nemzeti Múzeum országjáró kiállítása a Dunakapu téren, jövő hétfőtől.
„A háború a nagy ezermester, amely átformált mindnyájunkat” – olvashatjó Sebestyén Károly gondolata a Budapesti Hírlap egyik 1916-ban megjelent számában.

Az 1. világháború mindennapjait bemutató kiállításon látható, mit is jelentett ez az egyes emberek életében. Rendhagyó környezetben, a kort megidéző helyszínek és tárgyak segítségével idézik fel, hogy miként formálta át a katonák, az otthonmaradtak, a nők és a gyerekek életét a háború.

Az I. világháború megváltoztatta az addig ismert világot.

A Nagy Háborúban, a tömegek háborújában ugyanis mindenki érintett volt: az emberek az otthonukat, az értékeiket és főként szeretteiket vesztették el. Ezért a Magyar Nemzeti Múzeum a háború centenáriumi éveiben, idén és jövőre ismét országjáró múzeum•kör•útra indul, hogy az I. világháború korát bemutassa azoknak, akik egy-egy vidéki nagyvárosban vagy ahhoz közel élnek. Összesen 10: idén 6, jövőre pedig 4 helyszínen, a legtöbb településen csaknem 1 hétig lesz látható a gömbsátor. A különleges látványvilágú, az érzelmekre is ható kiállítás akár tízezrekhez is eljuthat, akiknek nincs lehetősége a fővárosba utazni. Így ők is megismerhetik nagy-, déd- vagy ükszüleink életét a háborús időkben.

Többes számban: a kiállítás címe is utal arra, hogy a 20. században, a tömeggyártás, a tömegpusztítás és a tömegpropaganda századában ebből a háborúból már nemcsak a katonák, hanem az otthon, családfő nélkül maradt asszonyok, de még a gyerekek sem maradhattak ki. A háború miatt mindenkinek az élete megváltozott, nem csak a frontra indulóké. Ez már valóban a tömegek háborúja volt, rengeteg katona és civil véráldozatával. A nemzetek háborújában valamiképpen mindenki részt vett, aki nem fegyverrel, az az otthonmaradottak áldozatos munkájával.

A múzeumi világban már kitűnő példák születtek a távolabbi közönséghez közelebb vitt vagy a városi közösségi terekben felállított kiállításokra, de olyan még nemigen volt, hogy igazi múzeumi tér szülessen meg a város közepén, kiszakítva egy darabot a forgalmas köztérből. A 18 méter átmérőjű félgömb alakú sátorban a látogatók nem egy hagyományos kiállításba lépnek be, hanem amennyire lehet, itt át is érezhetik, milyen lehetett a fronton vagy a hátországban élni száz évvel ezelőtt. A vándorkiállításon ugyanis nem a szokásos, könnyen mozgatható eszközökön, hanem a század elejének jellegzetes, stilizált tereiben, életnagyságú, interaktív installációk közt lehet megismerni a korszakot.

Az egri gömbsátor
Míg a múzeumok hagyományos termeiben talán furcsán hatnának ezek a látványos megoldások, addig egy ilyen rendkívüli építményben különlegesebb elemekkel is lehet kísérletezni. A kiállítótérben ezért helyet kap a frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsi, a hosszú, békés 19. századot megidéző, de idővel darabjaira hulló körhinta, a háborús propagandahivatalra utaló, óriás írógép és a családfenntartó nélkül maradt otthoniak megváltozott életét bemutató villamoskocsi is. Emellett ki lehet próbálni, milyen nehéz volt egy háborúban szolgáló katona menetfelszerelése, a több mint 700 kiállított eredeti tárgy között pedig megnézhetik a későbbi miniszterelnök, Nagy Imre tábori levelezőlapját, Horthy Miklós sorhajókapitány levelét, illetve Szabó Lőrinc költő fényképes igazolványát is, valamint cenzúrázott újságoldalakat is megnézhetjük.

A sátor látogatása mindenkinek INGYENES, és minden városban a település egy-egy központi helyén lehet majd megtalálni.

A gömbsátor hétfőn nyit a Dunakapu téren és 21-ig, szombatig látogatható.

Hozzászólások