Keresés
3O
Győr
2018.11.20., kedd (Jolán)

Fényt visznek a győri Pápai útra

Offmedia- 2016.11.14. 08:58
1469
Összesen 43 oszlop kerül a Pápai útra: a Tessedik utca és a Téglagyári út közötti szakaszon teljesen kiépítik a közvilágítást.

A Pápai út egy korábbi felvételen.
Forrás:Google Maps

A munkálatokat már elkezdték - írja a Kisalföld. Egy részben a töltésre épült út hatalmas forgalmat bonyolít le nap mint nap, ezért már indokolt volt a közvilágítás kiépítése.

A lapnak Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet  tájékoztatásért felelős mérnöke elárulta: az útszakasz közvilágításának kibővítése régóta szerepelt a fejlesztési elképzelésekben. A munkát a tervek szerint jövőre kezdte volna a város, azonban Borkai Zsolt polgármester engedélyezte, hogy a szervezet a munkálatokra még idén megkapja a hatvanhatmillió forintot és nekilássanak a kivitelezésnek.

A szakasz összesen 43 LED-es lámpatestet kap, kiemelt figyelmet fordítva a marcalvárosi leágazásra, az Illyés Gyula utcánál. A munkát még idén szeretnék befejezni, hogy nagyobb biztonságban közlekedjenek azok, akik a téli napokon is előveszik a biciklit.

A lap kérdésére a szóvivő elmondta: ezen a szakaszon évente négyszer-ötször fordul elő, hogy megcsúszik vagy kipördül egy jármű, amit a szalagkorlát fog meg. A baleseteket általában a gyorshajtás és a figyelmetlenség okoz, de gyakori a záróvonal átlépése is.

Kerékpárút is kiépülhet

Néhány éve cserélték ki a betonkorlátokat szalagkorlátokra, korábban pedig átépítették a gyalogátkelőhelyet aTéglagyári útnál. Annak a lehetőségét, hogy kiszélesíthető-e a Pápai út a vizsgálatok fényében elvetették. Jó eséllyel viszont, megvalósulhat a kerékpárút kiépítése, az önkormányzat felkérésére már készülnek a tervek.

Hozzászólások