Keresés
2O
Győr
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Szó szerint hidegrázós a győri 4DX mozi

Offmedia- 2017.02.21. 09:39
6654
Január közepén nyílt meg az ország második 4DX moziterme Győrben, amely technikai felszereltségének köszönhetően többszörözi a szokásos moziélményt.

Habár nagy többségében pozitív kritikákat lehetett hallani az "5-ös teremről", elenyésző számban azért voltak olyanok, akik túl soknak érezték a mozgó üléseket, buborékokat, illatokat, víz- és levegőfújást. Nos, kipróbáltuk!


Akármennyire is újdonság a 4DX és az ezzel járó különleges hatások filmezés közben, azért mindenekelőtt meg kell említenünk, hogy a technika nem fog javítani a mozifilmen, tehát részünkről a LEGO BATMAN – A film csalódás volt. A humor halvány szikráit csak elvétve lehetett elcsípni, akkor sem ért fülig a szánk, habár a film készítői nem feltétlenül a harmincas éveikhez közeljáró nézőket akarták bevonzani ezzel az alkotással.


A terembe lépve nem a szokványos látvány fogadott minket, hiszen az ülések négyesével csoportosított, lábtartóval felszerelt helyek voltak. Aki sűrűn jár moziba az tudja, hogy a szokásos székek egy kis idő után kényelmetlenné vállnak, lábainkat nem tudjuk kinyújtani és a választott film végére, már imákat mondunk el, hogy vér kerüljön a lábfejünkbe. Ennek most vége, ugyanis a 4DX teremben bőven van hely kinyújtózni, pozíciót váltani és az ülések is kellemes, helyes tartást biztosítanak. Az újítás egyik fő funkciója a lábtartó, amely nem csak komfortosabbá teszi az üldögélést, hanem beépített funkciójánál fogva, a filmek egyes jeleneteinél még csiklandozza is a lábunkat.

A 4DX élményt csak fokozza, hogy a vetítés közben illatokat is érzünk, a mi esetünkben a LEGO Batman-nél kellemes virágillatot permeteztek a levegőbe. Az előbb említett csiklandozás nem csak a lábtartóra, hanem az ülésekre is érvényes, ugyanis néhány bunyó jelenetnél vagy ütközésnél mi is éreztünk egy-egy kósza nyomást a hátunknál. Mivel az effektet pont arra szolgálnak, hogy a film környezetét átadják a nézőknek, így az esős részeknél vizet spriccelnek a levegőbe vagy az arcunkba. Persze, csak pont annyi csapadék hull ránk a teremben, amennyi szükséges ahhoz, hogy átérezzük a szitut. Attól nem kell tartani, hogy csuromvizesen megyünk haza, hiszen aki sokallja a vizet, egy gombnyomással kitudja kapcsolni a funkciót.


A film időjárásának megfelelően orkán erejű szelet is tudnak előidézni, habár ez az effekt olykor hangosabb mint a film, így Batmannek nehéz volt vagy nem is tudta mindig túlkiabálni a ventilátorokat, arról nem is beszélve, hogy a levegő amit az arcunkba kaptunk rettentő hideg volt. Innen jött a kritikánk címe is: szó szerint a hideg rázott minket.

Összességében elmondhatjuk, hogy a 4DX mozi valóban egy baromi jó élményt nyújt korosztálytól függetlenül és ha jól választunk filmet, akkor teljes beleéléssel tudjuk végignézni a vetítést. A jegy árak sincsenek túlságosan az egekben, hiszen egy Mátyással kell többet fizetnünk, mint az alap 3D-s filmek esetében.


Jó tanács! Mivel az ülések mozognak, ezért az üdítőt és a kaját nem mindig szerencsés a kezünkben fogni!


Aki kedvet kapott hozzá, bátran keresgéljen a vetítések között!


Hozzászólások