Keresés
6O
Győr
2018.11.15., csütörtök (Albert, Lipót)

Új térfigyelő kamerákat kapott a Radó sziget

Erdélyi József Attila- 2016.10.11. 12:40
555
A kamerákat a Radó szigeten lévő Zenepavilon mellé helyezték el. A rendszer egy újdonságot is tartalmaz, mégpedig azt, hogy a rendőrség hangszórókon keresztül is figyelmeztetheti a rendbontókat.

Forrás:Rendőrség

Szeptember 29-én csütörtökön délelőtt mutatták be az új térfigyelő kamerákat a Radó szigeten. Az idei fejlesztéssel együtt több mint száz kamera figyeli a közterületeket, amely jelentősen besegít a rendőrség munkájában. A kamerák hozzájárulnak a közbiztonság fenntartásában, a balesetek megelőzésében, illetve a közlekedési szabálysértések visszaszorításában...

A bemutatón Radnóti Ákos alpolgármester elmondta, hogy Győrben 90 helyszínen 126 kamera- 79 forgatható és 47 fix - figyeli a közterületeket. Ebben az évben 35 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat a bővítéshez, melynek eredményeképp 13 helyszínen összesen 18 kamerával (10 forgó és 8 fix) gazdagodott a rendszer. A folyópartok sétányainak megfigyelése érdekében kerültek az új kamerák a Radó szigetre, valamint a Mosoni-Duna és Rába folyók találkozásához is.

Forrás:Rendőrség
A Radó szigeten lévő Zenepavilon mellé létesített rendszer egy újdonságot is tartalmaz, mégpedig azt, hogy a rendőrség szabálysértés észlelésének esetén azonnal felszólíthatja a rendbontókat, hogy hagyják abba cselekményüket. Amennyiben az új fejlesztés sikeres lesz, úgy más helyszínre is telepítik az akár 122 decibelig hangosítható vezeték nélküli rendszert.

Hozzászólások