Keresés
14O
Győr
2017.08.21., hétfő (Sámuel, Hajna)

A bécsi állatkert összes pelikánját elaltatták

MTI- 2017.03.10. 15:27
1860
Pénteken a schönbrunni állatkertben az összes pelikánt elaltatták madárinfluenzás megbetegedés miatt
Már kedden elaltattak egy pelikánt - más néven borzas gödényt (Pelecanus crispus) -, mert madárinfluenzát diagnosztizáltak nála. A nagyméretű vízimadár még hétfőn betegedett meg. Ezt követően a többi húsz madarat is megvizsgálták és kiderült, hogy mind elkapta a vírust.

Forrás:Pixabay

Thomas Voracek, az állatkert orvosa azt közölte, hogy a pelikánok elaltatása a hatóságokkal egyetértésben és az állatkert madárállományának védelmében történt.

Az orvos tájékoztatása szerint az állatkertben található további 800 madarat továbbra is kiemelten figyelik, ketreceiket fertőtlenítették, és néhány részleget bezártak. Voracek azt mondta, hogy a vírus csak a madarakra veszélyes, más állatfajokra és emberekre nem.

A madárinfluenza miatt már decemberben óvintézkedéseket vezettek be a bécsi állatkertben, a pelikánokat és a flamingókat sátorban különítették el, valamint fertőtlenítették az állatok lakóhelyeit. Egyelőre nem tisztázott, hogy a madarak hogyan fertőződhettek meg mégis, de a szakértők arra gyanakszanak, hogy a vadon élő szárnyasoktól kaphatták el a betegséget.

A schönbrunni állatkertben élt borzasgödény-kolónia világviszonylatban is jelentős volt, a zoológusok egyelőre nem tudják, pótolható-e valaha.

Hozzászólások