Keresés
22O
Győr
2017.06.25., vasárnap (Vilmos)

A felszín alatt szorongó Y generáció

Offmedia- 2016.07.20. 13:10
222
Belőtt séró, márkás ruhák, drága kütyük és online jelenlét minden mennyiségben. A mai fiatalok élete külső szemmel inkább hajaz az amerikai filmek álomvilágára, ahol minden gyorsan, drámaian, de mégis olajozottan kell, hogy működjön.
Kicsit közelebbről azonban hamar kiderül, hogy teljesen más a helyzet. Pár pszichológus és maguk az Y generáció képviselői osztották meg véleményüket arról, hogy hol is kezdődik pontosan a valóság és mi az igazság két szelfi között.

Forrás:Getty/istock

Na de kikből is áll az Y generáció?

„Y generációs emberek, akik 1980 és 1994 között születtek, a technológia őrültjei, hisz gyakorlatilag a számítógépekkel nőttek fel. Fontosnak tartják a külsőségeket, szociális életük nagy részét már az interneten élik, és a munkáról is teljesen más a fogalmuk, mint a szüleiknek.”
Címszavakban talán így lehet tömören összefoglalni az Y generációt. Mi szerettünk volna egy kicsit komolyabb képet kapni, ezért megkérdeztünk pár pszichológust is, akik a következőképp jellemezték a mai fiatal nemzedéket:

„A generációk között mindig is voltak különbségek, ez teljesen normális. Azonban az Y valamint az úgynevezett „baby boom korszak” (az 1940 és 1958 között születettek) között olyan éles eltérések figyelhetők meg, mintha hirtelen 2-3 generáció kimaradt volna. A jelenlegi Y generáció és a soron következő Z generáció már sokkal nagyobb mennyiségű információ birtokában van, emiatt egy szélesebb perspektívából látják a világot az előző generációkhoz képest.  Több adatot kell feldolgozniuk, megemészteniük, mint a szüleiknek, amihez azonban erre a felgyorsult világban nincs elég idő. A jelenlegi oktatás is még a szüleik generációjának a piaci igényeihez viszonyul, túl sok a nyersen megfogalmazott teljesen felesleges adat, a fiatalok pedig pontosan tudják, hogy semmire nem fogják tudni használni ezeket a nehezen bemagolható információ hegyeket, ezért egy mai iskola már nem tudja őket megfelelőképpen lekötni.

Ezt a generációt szinte minden oldalról ingerek bombázzák és sajnos talán ennek is köszönhető, hogy a kapcsolataik viszont egész egyszerűen silányak, gyengék. A mai világ egyértelműen nekik szól, ami csak első hallásra hangzik jól.

Légy vonzó, energikus, menő cuccokkal, menő barátokkal, menő szülőkkel, legyen menő vállalkozásod, ha csóró vagy, akkor nem érsz az égvilágon semmit. Minden akörül forog, hogy kik a szüleid, barátaid és milyen (általában hamis vagy kitalált) arcot mutatsz a világ felé.
Ha ilyen ingerek között nő fel egy generáció, akkor ne csodálkozzunk, hogy a külsőségeket teszik előtérbe. A negatív hatások pedig egyre fiatalabb korban kezdődnek.”

A legtöbb szakember mind ugyanazt állította: egyre fiatalabbak a páciensek.

„A szülők aggódva hozzák el a még csak alsó tagozatos gyermekeiket, a problémák pedig szinte mindig ugyanazok. A gyerek fáradt, már ilyen fiatalon kész idegroncs, hirtelen romlanak a jegyei, megváltozik a viselkedése, terhelt, a kreativitása rohamosan csökken.”

Egy másik szakember állítása szerint a mai fiatalokon egyfajta erős csalódottság, kiégettség figyelhető meg.

Forrás:Getty/istock

„Ez a generáció már nem akarja elfogadni a szüleik által normálisnak vélt világot, a munka világában is a kreatív, megmozgató és érdekes dolgokat keresik. A szürke robotmunkát kerülik, ezért a legtöbb fiatal egy cégnél csak 1-2 évet dolgozik, majd vált. Látszik, hogy egy felgyorsult világ szülöttei, hisz a magasabb beosztásokért se akarnak 5, 10 vagy akár 15 évet várni, legtöbbjük 2-3 éven belül már vezetői pozícióban szeretne lenni.

A gyenge szociális kapcsolatok miatt azonban sokakban kialakulnak különböző szorongások, sokkal bizalmatlanabbak, nem tudják, kiben bízhatnak. Érdekes dolog, hogy manapság a „barát” szó a körükben kezd eltűnni, helyette csak a silányabb kapcsolatot is jelző „haver” szót használják. Volt olyan páciensem, aki meg is mondta, hogy Ő nem tart barátokat, neki csak haverjai vannak.

A hirtelen felgyorsult tempó valamint a gyenge szociális kapcsolatok miatt azonban a mai fiatalságban szinte folyamatosan gyűlik egyfajta belső harag, szorongás.”

A probléma forrása a legtöbb szakember szerint ott kezdődik, hogy a családok többsége már nagyon kevés időt tölt együtt, hisz egyszerűbb bekapcsolni a tévét, mint szembenézni a valósággal. Ezáltal kevesebb szó esik a problémákról, lelki gondokról. Az elvárások folyamatosan növekednek, az iskolában jó jegyeket kell szerezni, élsportolóként teljesíteni, a szülőknek, barátoknak megfelelni, és a rohanó világgal lépést tartani.
Az általunk megkérdezett fiatalok is nagyjából ugyanazokat mondták, mint a pszichológusok. Egyre több a stressz, a szorongás, egyre kevesebb a valóban megbízható emberek száma, a szavak mögött már nincsen tartalom.

A helyzetet talán csak egy mai tipikus álláshirdetés tudja leírni.

„Legyél pozitív személyiség, mosolyogj sokat, légy fiatal, de nagyon tapasztalt, beszélj minimum 1, de inkább 2 idegennyelvet anyanyelvi szinten, legyél terhelhető, és ambiciózus, bírd a strapát, a monotonitást, ne zavarjon, ha hétvégén is a munkahelyeden kell lenned, egy diploma kevés a munka betöltéséhez, de ha kettő van az már túl sok. Ha nő vagy, akkor ne akarjál gyereket, ha férfi vagy akkor se és ne ijedj meg a 3 műszakos munkarendtől…”

,,Hogyan tartsak szinten két nyelvet, ha egész nap dolgozom? Hogyan szórakozzak a barátaimmal, mikor lazuljak, ha állandóan az irodában vagyok? Hogyan alapítsak családot és legyek jó szülő, ha csak a munkára gondolok? Hogyan legyen elég időm, hogy valóban élhessek is és ne csak egy robot legyek a tömegből? ”

Hozzászólások