Keresés
28O
Győr
2017.08.17., csütörtök (Jácint)

Dunakapu téri Ghymes-koncert a Szent László napokon

MTI- 2017.06.13. 13:46
1633
Egyházi és világi programok egyaránt szerepelnek a Szent László-év alkalmából ötnapossá bővített győri Szent László-napok programsorozatban, amelyet a Győri Egyházmegye és a győri önkormányzat közösen szervez.
Az esemény sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy Szent László tisztelete Győrben fontos hagyományokkal bír, de az idei programsorozat a jubileumi év miatt rendkívüli.

Tóthné Kardos Krisztina, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója a június 23-án kezdődő világi eseményekről elmondta: pénteken kora este toborzó felvonulással kezdődik a programsorozat, amely másnap délelőtt a hagyományos lovagi felvonulással folytatódik, mintegy hetven lovassal és kétszáz hagyományőrzővel. A menet a városháza mögül indul és a Káptalandomb érintésével érkezik majd az Aranypartra, ahol vasárnap estig egyebek mellett középkori vásári komédia, lovagi párbaj, különböző harci bemutatók és gyermekprogramok lesznek.

Forrás:mufegyor.hu
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, győri megyéspüspök emlékeztetett: június 26-án tudományos konferenciát tartanak a Richter-teremben, ahol a Szent László koponyacsontján 2011-ben végzett DNS-vizsgálat folyamatát és eredményeit ismertetik. A dokumentációról könyv is készült, amelyet szintén a konferencián mutatnak be. Délután Salamon király, Lászlónak foglya címmel Illei János a lovagkirály életéről szóló zenés történeti játékát adja elő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Özséb Színtársulata. Este a Győri Filharmonikus Zenekar ad koncertet, Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játssza a zenekar.

Június 27-én, Szent László napján tíz órától szabadtéri szentmisét tartanak a Dunakapu téren, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével. A szentmisén az MKPK tagjai, valamint a szomszédos országok püspöki konferenciáinak képviselői is koncelebrálnak. Megtartják a hagyományos Szent László-körmenetet is, amelynek során a Győrben őrzött Szent László-hermát körmenetben viszik végig a belvároson.

A programot este hét órakor a Ghymes együttes koncertje zárja a Dunakapu téren.

Az egyházmegye a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója miatt bővítette ötnapossá az ünnepséget, amely Veres András szerint a hívők és a nem hívők számára is érdekes lesz.
Szent László napján a városban hagyományosan megkoszorúzzák a lovagkirály szobrát, délután pedig díszközgyűlést tartanak, amelyen átadják a Szent László-érmeket.

A Szent László-napokhoz kapcsolódva ezúttal Győrben rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat, amelynek központi témája a család. A rendezvényen szentmisével és az MKPK családmozgalmainak megjelenésével szeretnék bemutatni, mi a katolikus egyház válasza a válságba került család intézményével kapcsolatos kérdésekre.

Forrás:mufegyor.hu
A program megnyitója június 25-én a győri Dunakapu téren lesz. Aznap a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban Család légy az, ami vagy! címmel rendeznek nemzetközi konferenciát, amelyen mások mellett előadást tart Bíró László, az MKPK családreferens püspöke és Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete. A kora este kezdődő kerekasztal-beszélgetésen a család mai helyzetéről lesz szó. Vasárnap este a Dunakapu téren a HelyesBeat Zenekar ad koncertet.

A Szent László-évet a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság hirdette meg, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.

Hozzászólások