Keresés
14O
Győr
2017.10.17., kedd (Hedvig)
  • Főoldal
  • Kultúra
  • Harminc előadást láthat a közönség a 13. Magyar Táncfesztiválon Győrben

Harminc előadást láthat a közönség a 13. Magyar Táncfesztiválon Győrben

MTI- 2017.06.01. 16:10
1933
Mintegy harminc előadást láthat a közönség a 13. Magyar Táncfesztiválon június 18. és 25. között Győrben, ahol a harmadik gyermektáncfesztivál mellett megrendezik az első online táncfesztivált is.
Kiss János, a szervező Győri Balett igazgatója elmondta, hogy a fesztivál A-tól Z-ig vonultatja fel a műfajokat, s a határon túlról is érkeznek táncosok.

A program a nulladik nappal indul június 18-án, mikor az Aforce1 TSE Hungary moderntánc-bemutatót tart. Ez egyfajta toborzó is lesz majd az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Az első napon pedig két premiert ad elő a Győri Balett: Arnold Schönberg Egy varsói menekült című művére készült nyolc perces szólót és a Kodály-emlékév tiszteletére készült Romance című egyfelvonásos darabot - fűzte hozzá.

A nyitó gála vendége lesz a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Forrás:magyartancfesztival.hu
Az egy hét alatt a Nagyszínpadon mások mellett bemutatkozik a Pécsi Balett, amely a Bartók-emlékév tiszteletére koreografált A csodálatos mandarin című darabot adja elő. A Magyar Nemzeti Balett a Falling Angels című művét, a Szegedi Kortárs Balett a Menyegzőt, a GG Tánc Eger, valamint a Miskolci Balett pedig az Anna Karenina című darabot mutatja be. A záró napon az ExperiDance a Nostradamus - világok vándora című művét láthatja a közönség.

A tematikus napok keretében június 22-én a magyar folklór napját rendezik a II. János Pál téren, ahol néptáncbemutatókat tartanak. Aznap este a Nagyszínpadon a Magyar Állami Népi Együttes, a Kisfaludy-teremben pedig a Háromszék Táncegyüttes lép fel.

A Kisfaludy-teremben kortárs alkotók társadalmi és történelmi konfliktusokat vagy személyes tragédiákat feldolgozó darabjait láthatja a közönség. Fellép mások mellett a Közép-Európa Táncszínház a Kolophón hercegnője című darabbal és az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat, amely az Ajtók kilincs nélkül című darabot mutatja be. Utóbbi előadás azt kutatja, hogy hogyan hatott az emberekre az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Forrás:magyartancfesztival.hu
Az idei program újítása a FesziválON nevű online táncfesztivál. Június 23-án és 24-én a Millenáris parkban épülő Nemzeti Táncszínház területéről közvetítik online három-három táncművész negyven perces improvizatív előadását. A közvetítést a www.magyartancfesztival.hu oldalon lehet megtekinteni.

A gyermektáncfesztivált harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivál keretében. Június 21. és 24. között a Vaskakas Művészeti Központban naponta két, összesen hat előadást láthatnak a legkisebbek. Mások mellett fellép a PR-Evolution DC, a Dunaújvárosi Bartók Kamara Színház, a Duna Táncműhely, valamint a Góbi Rita és Bozsik Yvette Társulat.

Forrás:magyartancfesztival.hu
A szakmai kísérő programok között szerepel június 21-én a Nemzeti Kulturális Alap konferenciája, amelyen az Imre Zoltán-programot fogják bemutatni. Ennek célja, hogy minél több fiatal koreográfust indítsanak el a szakmában. Június 23-án a Magyar Művészeti Akadémia konferenciáján pedig az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi táncátképzési program hazai megvalósíthatóságáról lesz szó.

A kísérő programok között szerepel Bege Nóra fotókiállítása, aki a 65 éves Magyar Állami Népi Együttesről Színpadon innen és túl címmel készített sorozatot. Malasits Zsolt festőművésznek pedig Fénytánc címmel nyílik tárlata.

Hozzászólások