Keresés
-18O
Győr
2020.10.25., vasárnap (Blanka, Bianka)

Százezrek vonultak az utcára Katalónia függetlenségéért

MTI- 2016.09.12. 09:56
399
Több százezren vonultak az utcára és tüntettek Barcelonában és négy másik városban Katalónia Spanyolországtól való elszakadásáért.

Az Avinguda Meridiana, Barcelona főutcája már késő délután megtelt a tüntető katalánokkal, akik sárga-vörös zászlót, ún. Senyerát lengettek.

Forrás:rusinn.com

A szervezők beszámolója alapján, az előzetes részvételt több mint 370 ezren jelezték, a rendőrség egyedül Barcelonában 500 ezer főlé tették a résztvevők számát. A függetlenségi tüntetést, 2012 óta minden katalán nemzeti ünnepen megrendezik, amire mintegy félmillió ember látogat el. 2014-ben a tüntetésnek 1, 8 millió résztvevője volt.

A szeparatisták évek óta próbálják elérni a katalán állam függetlenségének kikiáltását Spanyolország leggazdagabb régiójában.  Július végén a katalán parlament az alkotmánybíróság tiltása ellenére elfogadott egy menetrendet a központi, madridi kormánytól való elszakadásról szóló tárgyalásokról. Az alkotmánybíróság augusztus elején megsemmisítette ezt a határozatot, és alkotmányellenesnek minősítette az elszakadási kezdeményezéseket.

A spanyol kormány többször is hangsúlyozta, hogy semmilyen körülmények között nem fogadja el Katalónia kiválását Spanyolországból. A Carles Puigdemont vezette katalán kormány ennek ellenére kitart amellett a terv mellett, hogy 2017 közepéig megvalósuljon az elszakadás.

Hozzászólások